Akkor, régen mindenki az atomháborútól félt! Én tudtam, hogy nem lesz, soha nem hittem benne, soha egyetlen percre sem! Azonban, amitől félek, az sajnos egyre közeledik...
Álmomban láttam. - szokták mondani, de én ébren is látom!
Az életnek csúfolt bohózat felülírta a terveimet...
Meghalt Dinnyés József is.
Ő is...
Úgy terveztem, hogy, mivel ez az 500. írásom ezen a honlapon, ezért majd valami nagyszabású, felemelő, szélesen ívelő bejegyzéssel rukkolok elő Nektek, hiszen mégiscsak...
De nem.
Inkább csendben maradok, inkább magamba zárom az érzéseimet most, inkább a világháború zaját hallgatom csendben és felidézem belül annak a kórteremnek a fertőtlenítőszagú, olajfestékkel bevont falait, ahol utoljára láttam a nagynénémet és ahol először láttam őt... Aki azóta nem tudja elrejteni előlem a szándékát!
Tudjuk, érezzük, hogy mit kell, mit kellene tennünk!
Muszáj lesz lépni, muszáj lesz megtenni, mert nincs már hova hátrálni!
