Eredetileg hosszú cikket terveztem írni, aztán azt gondoltam, hogy csak annyit írok, hogy: Ennyi! Tulajdonképpen nincs is kedvem most írni. Ez van. De a mai dátumhoz tartozó esemény miatt mégis kell, hogy papírra vessek pár gondolatot.
Éjjel gyönyörű volt a Hold. Csodálatosan ragyogott! Talán még sohasem világította be ilyen éles fénnyel az égboltot! De lassan elfogyó állapotban volt.
Az mondjuk igazán lenyűgöző, amikor már majdnem elfogy, de a fénye miatt látszik élesen az egész, az a rész is, ami árnyékban van!
Kis járgányom lassan kilép a tinédzser korból. Örökké fog élni? Nem hiszem, de kitart velem a végsőkig, az biztos! Ez már a 13.! A 13. közös életünk? Igen, így is lehet mondani.
A 13. tízezer kilométert gyűrtük az aszfalton a kerekek alá, együtt.
Kosztolányi Dezső írta, hogy a "A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa." Igen! Ez igaz a versekre is, hozzátéve, hogy múzsa nélkül nincs igazi és jó vers!
Egy elgondolkodtató, szívszorítóan fájdalmas verset dolgozott át zeneileg a P-Mobil. Az eredeti is nagyon jó, az Ismerős Arcoktól, kissé lassú nekem és melankolikus, de gyönyörű és sírós!
Ma lesz a 15. nap, hogy minden nap dolgozok. Minden nap! Nem tudom, meddig lehet ezt így csinálni, nem tudom, hány bőrt lehet lehúzni egy emberről? 15 nap alatt 123,2 munkaórám volt. Ráadásul az én munkahelyem nem egy szociális foglalkoztató, bár néha úgy érzem, gyengeelméjűek között vagyok! Vannak a napnak olyan szakaszai, hogy egy órára előre meg kell terveznem, hogy mikor megyek ki wc-re, nehogy már szégyenszemre bepisáljak! Persze ez a kutyát sem érdekli! Szó szerint a kutyát sem!
Eszembe jutott egy régi dal, amit mindig így vezetett be a Lóri: "A hajsza, a gálya, a Főnix éjszakája"