Csak egy éjszakára...

Gyóni Géza: Csak egy éjszakára...

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

    Csak egy éjszakára:

Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk;

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Szárszón nem nyaraltam, jön a tehervonat...

Viharban születtem,

Világ végén alszom,

Ne bántsatok engem,

Mert én nem haragszom!

...s jónapot kívánva, elhúzódtam oldalt...

Gyönyörűt láttam, édeset,
elképzeltem egy gyenge rózsát.
Elbámészkodtam s rám esett,
mint nagy darab kő, a valóság.

Ám ez a kő is képletes.
A legjobb, ha mindent kimondok.
Igy oktatnak ügyeletes
és tanulságos napi gondok.

Lám, ösztönöm helyes nyomon
járt, amikor bejött az ember.
„Kikapcsolja a villanyom” -
ez zúgott bennem, mint a tenger.

A kés ott volt az asztalon
- éppen a ceruzám hegyeztem -
ha ezt az embert leszurom,
tudom, mindennel kiegyeztem.

El voltam keseredve. Hát.
Minden sötét és szomorú lesz.
Állat védheti otthonát;
hanem másfajta háború ez.

Fegyvert ragadni gyengeség:
megöl az ellenség és megver
s elszáll rólam a kedves ég.
Jogállamban a pénz a fegyver.

A hadviselés itt ma más.
A hős a kardot ki se rántja.
Bankó a bombarobbanás
s mint fillér, száll szét a szilánkja.

Igy okoskodtam s jónapot

kivánva elhuzódtam oldalt
s este a nyájas csillagok
rámnevettek a teli holddal.

József Attila

1937. július

Ki viszi át a szerelmet

Hajnali részegség

Húsvét előtt

Egy éve... Nincsen Apám...

Csak egy éjszakára

Valami nincs sehol

Késik az álmom...

Az 500.

Az életnek csúfolt bohózat felülírta a terveimet...

Meghalt Dinnyés József is.

Ő is...

Úgy terveztem, hogy, mivel ez az 500. írásom ezen a honlapon, ezért majd valami nagyszabású, felemelő, szélesen ívelő bejegyzéssel rukkolok elő Nektek, hiszen mégiscsak...

De nem.

Inkább csendben maradok, inkább magamba zárom az érzéseimet most, inkább a világháború zaját hallgatom csendben és felidézem belül annak a kórteremnek a fertőtlenítőszagú, olajfestékkel bevont falait, ahol utoljára láttam a nagynénémet és ahol először láttam őt... Aki azóta nem tudja elrejteni előlem a szándékát!

Tudjuk, érezzük, hogy mit kell, mit kellene tennünk!

Muszáj lesz lépni, muszáj lesz megtenni, mert nincs már hova hátrálni!

Benne van (a) minden!

Nincs mit hozzátenni:

József Attila - Két hexameter

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

1936.

Miképpen menedék?

Miképpen menedék?

Értékünk, nagyságunk nem a pozíción, hanem a feladathoz való hozzáálláson múlik!

József Attila - Nem én kiáltok

Nem én kiáltok, a föld dübörög,

Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,

Lapulj a források tiszta fenekére,

Simulj az üveglapba,

Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,

Kövek alatt a bogarak közé,

Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,

Te szegény, szegény.

Friss záporokkal szivárogj a földbe -

Hiába fürösztöd önmagadban,

Csak másban moshatod meg arcodat.

Légy egy fűszálon a pici él

S nagyobb leszel a világ tengelyénél.

Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!

Meddő anyánk gyerekért könyörög.

Barátom, drága, szerelmes barátom,

Akár borzalmas, akár nagyszerű,

Nem én kiáltok, a föld dübörög.

1924.

Egy kisded

Eszmélet

Eszmélet. Eszmélet-len. Eszmélet-lent. És fent is.

Nem, nem, soha!

Van, ami ÖRÖK!

Amit az Isten EGYnek teremtett, azt ember szét nem választhatja, soha!

Ezért nem koccintunk továbbra sem sörrel, ezért nem felejtünk, és ezért nem adjuk fel!

SOHA!

Föltámadtam...

Materialisták, ateisták, a relativitás elméletet kizárólagosnak és legfelsőbbnek elfogadók és hasonló árnyékalakok: kérlek Benneteket, hogy most navigáljatok egy másik cikkre, ez az írás nem Nektek szól!

Köszönöm!

Apokrif

Pilinszky János: Apokrif

1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

Egy dalszöveg

A cikk eredetileg megjelent: 2008. február 25-én

K.Á. - O.L. : Alkohol

Unalmas város, unalmas élet, unalmas állat leszek, ha megérem!
Nem akarok gondolkodni, nem akarok ráeszmélni!
Nem akarok!
Állj vigyázba és maradj csendben, nincs itt senki és minden rendben,
Gondolkodj el, ez nem akármi, kivégeznek és nem fog fájni!
Alkohol!
Nyomorultan élek és úgy is pusztulok, éjjel-nappal dolgozok, s ha tél van, megfagyok!
Ez hát a győzelem, ez a szabad élet, elmúltak az álmaim, éhezek, így élek!
Nem akarom!
Megesik, hogy elfelejtek szólni, fagyott vagyok, nincs már kedvem élni,
Sírni lenne mindig kedvem, ebben a rohadt tébolydában összetörik a lelkem!
Alkohol!

Tárgyak börtöne

Fodor András: Tárgyak börtöne

Járok értelmetlen utakon, folyosókon, 
lengnek mellem körül a szárnyasajtók ideges kései. 
Gázolok csatakos romtemetőkön, 
fénycsöves búgó szállodák molyhos szőnyegein, 
és mindenütt a dolgok múmiái, 
a tárgyakká formált anyag hideg fondorlata. 
Milyen világ is ez, amelyben nem tudok semmit megszólítani? 
Csak neveket, csak szavakat tudok: 
ez itt a híd, a kút, a kőszobor, 
a nikkelrúd, a réz, a keramit, 
de hol a kép, a látomás, 
amellyel olykor magamhoz édesgettem őket? 
Esténként mindig kiszököm az útra, 
talán ha egyszer eltévednék a cella udvarán... 
Nézem az ólomég alatt vonuló villanybetűket, 
hátha onnét úszik felém a jeladás. 
Ácsorgok hosszan üzletek fénykockái előtt, 
megkeresem a templomok fakó hombárait, 
hallgatózom nagytermek ajtajában, 
bérházak sírboltjai közt 
és nem tudom becézni, 
csak a részvét, csak az önkínzó fájdalom 
keresi nézi újra a gazdátlanná bénult tereket, 
a gémberedve alvó autók pléhnyájait, 
a higanyfényben ázó pavilonok kék akváriumát. 
Megdermedek, ha nincs kiért legyek! 
Engedjetek a tárgyak börtönéből! 
Lám csak, a vizen túl a szigeten 
tábort ütött, parázslik, 
gyöngyök tüzében tündököl a vásár. 
Alatta ott zsibong az elevenek árja. 
Hadd vessem bele én is magamat, 
hadd ringjak benne bukdosva forogva 
a sodródás csiklandó mámorában, 
szagok zajok tajtékán hömpölyögve 
és padok, bódék, oszlopok 
hűs csillámfalak partjába ütődve, 
neonok, fémek éles ostromában! 
Hadd érezzem, hogy én vagyok erősebb, 
lesz menedék, 
még énmiattam vannak mind a dolgok! 

(1962)