2019. november 23., szombat

Klementina és a lőporszag

Amikor katona voltam, objektumvédelmi feladatunk is volt. A telephely, a lőtér, a laktanya és a lőszerraktár őrzése mellett, a Mezőkövesd és Mezőkeresztes között lévő Klementina repülőtér őrzése is a mi dolgunk volt.

Ez már akkor is egy használaton kívüli, elhagyatott repülőtér volt. Pedig kis hazánkban ez a második leghosszabb kifutópálya, 3500 méter hosszú, Ferihegy előzi csak meg 207 méterrel. Szélessége 80 méter, szinte bármit képes fogadni.

Igen, ufó-t is, bár azok leszállnak bárhol, ha akarnak.

Az 50-es évek elején épült, tartalékrepülőtér szerepkörrel. A szovjet atombombázók kiindulási bázisa lett volna, háború esetén. Azt tudom, hogy Szu-24-es vadászbombázókat is rendszeresen fogadott, a MIG-ek mellett.

Bementünk mindenhová, felmásztunk mindenre, bemásztunk mindenbe. Az irányítótorony alatt, a mínusz akárhányadik szinten még megvolt a tervtábla, sértetlenül. Lemásztunk a föld alá süllyesztett kerozintartályokhoz, ezek vagy húsz méter átmerőjű óriási "hordók" voltak, legalább ugyanolyan mélyek, iszonyat mennyiségű üzemanyag tárolására kialakítva. A felszín alatt körül lehetett őket járni... Elképesztő!

De nem ezért jutott most eszembe. Hanem azért, mert már amikor őriztük, és unalmunkban alaposan körbejártuk (volt rá időnk bőven...), szóval már akkor is elgondolkodtam azon, hogy mi van, ha ez nincs is?

Itt van egy repülőtér, amiről mi tudjuk, hogy repülőtér, vagy legalábbis az volt valamikor. És most? Ha most egy írástudatlan, ostoba tévénézőt odavinnél, azt mondaná: "Jé, lebetonozták a szántóföldet ezek mellett a romok mellett, minek?"

Ugye?

Ha repülőtér is volt egykor, ezt ma már csupán elfogadjuk, sem használni nem tudod már, sem igazán elképzelni és látni sem látsz belőle szinte semmit. A fantáziád, az agyad, a film- és olvasmányélményeid hitetik el Veled csupán, hogy valaha itt atombombákat hordozó vadászbombázók landoltak és szálltak fel.

Mindent elborít a gaz, a bokrok, fák nőttek ki mindenhol a semmiből.

Akkor délután tüzet raktunk az első képen látható egykori őrszoba előtt és a konyháról rekvirált szalonnát sütögettük, ablaküveg már akkor sem volt mindenhol... Állt az idő, ahogy a levegő is, és éjjel a csillagok olyan közel voltak, mint a sivatagban, ahol úgy megy le a Nap, hogy látod, ahogy eltűnik.

Mi ejtőernyősök ezen a kihalt, lepusztult repülőtéren is láttuk lelki szemeinkkel a helikoptereket, a szállítógépeket, éreztük a bőrünkön a süvítő szél erejét. A gázturbinából áradó, forró kerozinillat függőséget okoz!

Különösen éjszakai ugrásoknál varázslatos érzés ez, a minyó műszerfalát sejtelmes vörös fények világítják ki, a pilótafülkéből szinte tökéletes a kilátás előre, alattad az éjszakai fényben tespedő, alvó falvak, városok Holdbéli tájnak tűnnek, a hajtóművek vibrálása átjárja a testet és a lelket!

Ahol az Isten integet
Na, ott az én hazám!
Lakatlan sziget
Égi óceán

Zuhanok
Szabadon zuhanok
Szabadon zuhanok
Szabadon...

Alattam egy másik
Világból több van
Unalmasan ásít
Próbáld meg jobban
Csinálni a dolgot
Ameddig hagylak
A végén vissza
Majd úgyis a földnek adlak!

Mindegy, hogy ma, tegnap, 25 éve vagy 75 éve érezted utoljára a lőporszagot! Teljesen mindegy, ha bevillan egy kép, újra benned él, újra megtelik vele az orrod és újra a ravaszra simul az ujjad.

Ha meg kell halni, meg kell halni! És ha ezt megérted, akkor már mindegy, hogy hogyan lesz tovább. Úgyis, ha úgy van, vissza kell jönni, maradt még dolog elintézetlenül, tucatnyi...

A mai napig tudok szét- és összerakni AK-t, tudom hogyan kell takarítani és rövid gyakorlás után újra kiválót lőnék, mint egykor! Egykor egy kor letűnt, nem is egy, bár nem az, hanem amaz.

Ó, ha lenne 30 ezer harcosom...











Képek: saját, valamint innen, innen és innen.

Nincsenek megjegyzések: