A Himnusz. És, hogy miért? Mert biztos vagyok benne, hogy (sajnos!) a legtöbben már nem tudjátok elszavalni az egészet, sőt (bár tananyag volt és amúgy is...) egész versszakokat elfelejtettetek már!
Igaz?
Egészen a "kiegyezésig" a magyar tudta, hogy ki is ő! Vegyétek észre, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezt írja: "Bendegúznak vére."
Ki volt Bendegúz? Nos: Bendegúz volt Atilla nagykirály édesapja! Tehát ennyit az ostoba, hazaáruló "finnugor", "honfoglalásos" hazug ármánykodásról!
Anonymus így ír: „Szkítiának első királya Magóg volt. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Atilla király. Ugyanezen Magóg király ivadékából eredt Ügyek, aki Álmos vezér apja, akinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai.”
Kézai Simon leírja, hogy „Atilla pajzsán koronás turul ékeskedett”. Igen, a turulmadár is Atilla öröksége. És mehetünk vissza Ménróton át Nimródig, Hunoron és Magógon át Jézusig, és még régebbre, a pártus birodalmon át az idők kezdetéig!
Van kérdés? Járjatok utána!
Eszméljetek, emberek! Eljött az utolsó idő, amikor győznünk kell a kiirtásunkra törekvő gonosz felett! Ha kell, vaskézzel!
Kölcsey Ferenc
Hymnus
A magyar nép zivataros századaiból
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A múltat s jövendőt!
(Cseke, 1823. jan. 22.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése