Az alábbi írás egy vita kapcsán került elém, változtatás nélkül közreadom:
"Na akkor fussunk neki még egyszer, utoljára.
Aki megtagadja a gyökereit, nem próféta, hanem számító moralista.
Krasznahorkai László kijelentése – miszerint nem büszke arra, hogy magyar, mert bolondok közé született – nem művészi látlelet, hanem egy nemzet arculcsapása. Ez nem fájdalomból fakadó önvizsgálat, hanem hideg elidegenedés. Aki így beszél a hazájáról, az nem gyógyítani akarja, hanem leírni, mint egy elveszett beteget.
Nem igaz, hogy ez csupán „irodalmi túlzás”. Egy Nobel-díjas író szavai nem maradnak a metafora szintjén. Világszinten értelmezik őket – és ha ő bolondok országának nevezi Magyarországot, akkor a külvilág számára mi is azok leszünk. Ez nem bátor igazságmondás, hanem felelőtlen önlejáratás.
Nem igaz, hogy a művészet mindent megenged. A művészeti liberalizmus nem jelent erkölcsi nihilizmust. Az alkotói szabadság nem jogosít fel senkit arra, hogy megtagadja a saját közösségét. A művész, aki a saját népét gúnyolja, nem próféta, hanem cinikus moralista, aki a távolságból oktatja azokat, akiktől egykor a kultúráját kapta.
Nem igaz, hogy ez a kijelentés ostorozás a szeretet jegyében. Az ostorozás célja a megtisztulás. Ez viszont puszta lenézés. Ady Endre azért fájt, mert szeretett. Krasznahorkai mondatai nem fájnak – csak elutasítanak. Ő nem sír a nemzetért, hanem elhúzódik tőle, mint valami fertőzéstől.
Nem igaz, hogy a magyarság ostorozása a regnáló politikai elit kritikája lenne. A hatalom bírálata nem azonos a nép megalázásával. Krasznahorkai nem politikai rendszert támadott, hanem egész népet minősített le bolondok közösségének. Ez nem forradalmi bátorság, hanem kollektív sértés. Aki így beszél a saját nemzetéről, az nem szembemegy a hatalommal, hanem hátat fordít a hazájának.
Nem igaz, hogy a demokrácia mindent eltűr. A szólásszabadság nem azonos a tisztelet hiányával. Aki a saját hazáját becsmérli, az a szabadságát nem megéli, hanem visszaél vele. A vélemény szabad, de a becsület nem választható opció.
Nem igaz, hogy a díj felment. A Nobel-díj nem erkölcsi immunitás, nem igazolja a gőgöt, és nem szentesíti a hálátlanságot. Magyarország nélkül Krasznahorkai sem létezne: innen kapta a nyelvet, a tájat, az élményvilágot. Aki mindezt megtagadja, az nem felemelkedik, hanem elárulja saját forrását.
Nem igaz, hogy ez a kijelentés „bátor”. Bátorság az, ha valaki a hatalommal szemben mond igazat, nem pedig az, ha a népével szemben. Az önkritika akkor nemes, ha az ember önmagát is benne látja – nem pedig kívülről mutogat másokra.
Nem igaz, hogy ez irodalom. Ez önigazolás – szellemi távolságtartás, amelyet intellektuális fölénnyel próbálnak eladni. De az, aki szégyelli a gyökereit, nem szabad szellem, hanem gyökér nélküli lélek.
Aki azt mondja, nem vagyok büszke, hogy magyar vagyok, az nem a haza szenvedéseit látja, hanem csak saját sértettségét. És aki a népét bolondnak nevezi, az ne csodálkozzon, ha a népe többé nem tapsol neki."
Sándor Kertesz
És még szeretnék Nektek valamit adni:
Latinovits Zoltán a magyarságról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése