2018. szeptember 25., kedd

Balra a második ajtó...

Van, amit szükséges kimondani! Ezt a bejegyzést már régóta szerettem volna megírni! Miért? Mert kell, mert szükség van rá? Mire van szükség?

Kire van szükség? Régóta nyomja a lelkemet! Vajon ezen a bolygón mindenkire szükség van? Vajon pótolhatatlan bárki is? Azt szokták mondani, hogy senki sem pótolhatatlan, de ez tévedés!

Csak egy gyenge, végtelenül primitív példát hozok most ide: a cikk végén lévő két dalban még Cseresznye gitározik. Ég és Föld számomra a különbség a mai és a régi hangzás között, a régi javára! Van, akinek az új jön be, van, akinek a régi és van, akit nem érdekel egyik sem.

Mégsem mindegy, hogy egy dal hogyan szól! Egészen pontosan az nem mindegy, hogy Te mit hallasz ki belőle, hogy hangzik a számodra! Igaz? Mi az, hogy pótolhatatlan? Évekig L. volt a szomszédom, tökéletesen tudtunk együtt dolgozni, fél szavakból értettük egymást, amikor felmondott, szomorú voltam. Jött helyette más, akit "emberré faragtam", lassan vele is mennek a fél szavak, mégis valahogy máshogy csörög a telefon...

Régen egy nagy helyen (is) dolgoztam, egy nagy épületben. Ott maradt a lábnyomom, most is sugárzik még! Van, aki érzi! A második emeleten volt az irodám, később oda helyezték S-t is. Egy húron pendültünk! Akkoriban S. barátommal sokat viccelődtünk azon, hogy E. irodája a földszinten, balra a második ajtó volt... Ha jelenésünk volt nála, és le kellett menni a földszintre valamelyikünknek, már rá is zendítettünk: "Aki a pokolba kíván jutni, annak balra a második ajtó!" Érdekes, E. nagy ember lett, sokáig azt gondoltam, hogy a legnagyobb lesz, aztán 24 óra alatt letörölték a térképről, mint Jugoszláviát a horvátok meg a szerbek. Akik aztán egymást is. Megérdemelte? Nem, de ez akkor már mindegy volt.

Ahogy a népeknek is mindegy ma már, hogy kik és miért törölték le őket a térképről. Az indiánok mégis kitartanak még! Nyomokban, de még léteznek. Nyomokban, mint a mogyoró a csokiban. Ha mandulából csinálunk tortát, két emeleteset, akkor abban is lesz mogyoró, nyomokban? Nem azt jelentik a nyomok, hogy keresni, kutatni kell a válaszokat, amíg csak élünk?

Miatyánk, ki vagy a mennyekben. Hol? Biztos, hogy csak ott? Miatyánk? Vagy a Mi Atyánk? Nem mindegy! Az apokrif evangéliumokban világosan le van írva, hogy Jézus kerek-perec megmondta, hogy az Atya nem lakik emberkéz által épített templomokban! Ennyi! Nincs ezen mit magyarázni, az egyházaknak alaposan át kellene gondolniuk a továbbiakat! Már, ha van tovább, és nem az út végén járunk már... Van olyan pap, aki, amióta pap csak menő helyeken volt, jó ellátással, munka nélkül, eredmény nélkül. (pl. Vatikán, stb.) Szívesen megkérdezném tőle, hogy: "Mondd csak barátom, hány évet töltöttél mondjuk Csángóföldön, hogy segítsd az ottaniakat a túlélésben?" Ja, semennyit... Hmmm... Érdekes...

Valamikor régen B. barátomnak nem engedélyezte a főnök, hogy szolgálatot cseréljünk, ezért 12 óra nappalos szolgálat után rohant őrült tempóban oda, ahova menni akart! A nagy sietségben nem vette észre az előtte tornyosuló akadályt, így történt a baleset! Mennyire sajnálom! És mindezt miért? Teljesen feleslegesen, mert a főnöknek olyan mindegy lett volna, hogy ki a nappalos és ki az éjszakás! Akkoriban még a háromlábú lőtéri kutyát sem érdekelték a pihenőnap-kijelölés írott szabályai! Akkor miért nem? Csak! Mert azt mondta! 

Szép! Igazán szép! Ez aztán indok volt, látjuk az eredményét, csak az a baj, hogy B. barátom keze nem fog soha meggyógyulni és a lelkekben ejtett sebek sem fognak egykönnyen behegedni! És a legfájóbb, hogy mindez feleslegesen történt! Ha valaminek van értelme, akkor elfogadjuk a veszteséget is, a fájdalmat is, de feleslegesen?

Nem elég ez a test nekem, nem elég ez a lélek! Valahogy élek, valamit látok! Nem elég!

Lehetsz erős, tudom, persze, és gyáva sem vagy, mégis eltaposnának, védekezz, nem győzhetnek! A sötétség erői NEM győzhetnek! Jusson eszedbe a Gresham-elv! Thomas Gresham már az 1500-as évek közepén megfogalmazta azt a neki tulajdonított szabályt, amit ma Gresham-tételnek hívunk, nevezetesen: ha egy országban egyszerre két pénz van forgalomban, akkor a gyengébb elkerülhetetlenül kiszorítja a jobbat, az értékesebbet!

Figyelsz, Kedves olvasó?

A tétel a mai napig érvényes, sőt ma érezzük csak igazán a súlyát!

Egy egyszerű példa: adott egy iskolai osztály, egy munkahelyi közösség, egy bármilyen csoport, akiknek együtt, egymás mellett kell(ene) dolgozni, tanulni, fejlődni! Tegyünk be a csoportba egy oda nem való, fejlődni, tanulni, változni képtelen egyedet és nézzük meg, mi fog történni! Igen, a választ az is tudja, aki sohasem hallott a tételről. Az osztály, a közösség elkerülhetetlenül elkezd lecsúszni, tönkremenni! Megállíthatatlanul, véglegesen!

Ez nem előítélet egyes emberek bőrszínére, fajára, nemére, vallására vonatkozóan, félreértés ne essék! Az egy másik kérdés, hogy, ha egy adott csoport 100 tagjából 98 ilyen, akkor mondhatjuk-e, hogy "ők" ilyenek? Ezt mindenki válaszolja meg magának!

És most jön a legnehezebb rész! Ha az osztály, a közösség tagjait az említett egyedek nem tanulása, nem dolgozása, rosszul, hanyagul, nemtörődöm módon végzett, vagy éppen nem végzett munkája húzza le a megsemmisülés felé (mert ez lesz a dolog vége!), akkor fel kell tenni a kérdést, hogy biztosan helye van-e az illetőnek ott? Ha valaki büntetlenül megteheti, hogy bomlasztja a közösséget, az meg is teszi! Mennyivel kényelmesebb nem tanulni, nem dolgozni, főleg úgy, hogy még csak rá sem szólhatsz, mert neki "jogai" vannak ám!

Igazam van?

Biztos, hogy ott kell hagyni a többiek között? Globális probléma, országos szintű. Az, aki a közösségbe bekerülésekor tele van tervekkel, lelkes, akarja és talán tudja is csinálni, az, amennyiben nincs benne kellő elszántság, önfegyelem és hit arra, hogy nem adja fel, az sajnos, amikor rájön, hogy akkor sem történik semmi, ha úgy "dolgozik", mint a "lehúzóember", sajnos előbb-utóbb úgy is fogja csinálni, vagyis nem csinálni!

Nem szívesen lennék ma tanár vagy főnök vagy műszakvezető vagy bármi hasonló! Nekem már az is elég az ilyen emberekből, ha csak találkozom velük!

Én tudom a megoldást, de nem írom most le. Nem baj?


Nincsenek megjegyzések: