Holnap lesz 10 éve, hogy ezen a blogon leírtam az első bejegyzésemet. Mondhatnám, hogy történelmi időtávlat, de nem az, csak egy futó pillanat, ami tovatűnik a hűvös délutáni fényben. Egyre kevesebb ereje van a Napnak, jönnek a hidegek, jönnek a nemszeretem reggelek, a csukott ajtók, ablakok, a ködös, fullasztó, magányos, hosszú éjszakák.
Szakadó esőben várom a járatot, igen valahogy ez a fél sor jól jellemzi az őszi hangulatot, képem is van róla, tessék:
A múlt felidézhető, a jövő kikövetkeztethető, a jelen van csak, a jelent kellene úgy megélni, hogy öröm legyen a mostani jövőből visszatekintve boldog múltként emlékezni rá. De mi csak próbálunk túlélni, távolodó vonatlámpák után nézünk fáradt szemmel és lassan elfelejtjük, hogy mire is készültünk valamikor. Miért van ez így? Vajon így kell lennie, vagy csak így van?
Igazából nem felejtjük el, hogy mi volt a cél, most is az, csak olyan hatalmas, ostoba, sötét falak épültek körénk, amin nem olyan egyszerű áttörni. Nem lehetetlen, csak nem egyszerű. Pedig nagyon nem mindegy, hogy hogy élsz!
Igazából nem felejtjük el, hogy mi volt a cél, most is az, csak olyan hatalmas, ostoba, sötét falak épültek körénk, amin nem olyan egyszerű áttörni. Nem lehetetlen, csak nem egyszerű. Pedig nagyon nem mindegy, hogy hogy élsz!
Mindenki azt hiszi könnyű lesz
Később rájössz, a fele sem igaz
Elmegy a vágyad, a kedved, a Nap
És nem mindegy, nem mindegy, hogy élsz!
És nem mindegy, nem mindegy, hogy élsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése