2021. február 25., csütörtök

Kék az ég a Marson!

A Mars bolygón kék az ég! Érdekes! (Vagy mégsem?)

Nem találkoztam sehol olyan mondattal a NASA részéről, hogy: "Elnézést emberek, hogy évtizedekig hazudtunk Maguknak!"

Ti sem?

Pedig a NASA Live közvetítésében egyértelműen látszik, hogy a Mars bolygón kék az ég!

Ez tulajdonképpen hallgatólagos beismerése annak, hogy az alternatív kutatóknak igaza van! Már sok-sok éve olvashatunk róla, hogy valami nagyon nem stimmel a NASA Mars-projektjei körül...

Azt tanították nekünk, hogy a Mars a vörös bolygó, ahol sem normális légkör, sem az élethez szükséges feltételek nincsenek meg.

Na, igen...

Meghamisított képek és adatok százaival találkozhatott csupán az érdeklődő. Sőt, volt olyan is, hogy a Marsi "felvételről" kiderült, hogy itt, a Földön készült. Ezek után nyilván szkeptikusan fogadjuk a NASA és úgy általában a tudományosságok kijelentéseit, de azért nagy reményekkel várjuk az újabb, remélhetőleg a helyszínen készült és remélhetőleg sokkal jobb minőségű képeket!

Aztán az évek során egy-egy, valószínűleg véletlenül, figyelmetlenségből nyilvánosságra került képen olyan dolgokat találtak a téma figyelmes kutatói, amiknek a "hivatalos" álláspont szerint nem lenne szabad ott lenniük: állatok, víz, szobrok, repülőgéproncsok, csontvázak, stb.

Íme, három kép, a NASA élő adásából vágtam ki:



Nincsenek megjegyzések: