2018. január 16., kedd

100 éves a templom

A cikk eredetileg megjelent: 2012. május 13-án

Tegnap volt 100 éves a templomunk! Bizony, sok-sok ország még nem is létezett akkor, amikor városomban a MÁK Rt. templomot épített a bányászoknak! És nem csak templomot, hanem óvodát, kórházat, gyógyszertárat, kaszinót, könyvtárat, uszodát, strandot, gőzfürdőt, szállót, lakásokat tucatszámra! Igen!

És ez egy vállalat volt, aki ellen egész gyermekkoromban próbált hangolni a rendszer! Nem sikerült neki!

Miért nem? Azért, mert ezek az épületek ott álltak, gyönyörűek voltak, és még 50-60-70 évvel az építésük után is jobb állapotban voltak, mint az akkor frissen épült panelházak, boltok, utak, stb. És ezt már gyerekként is felfogtam! Én ebben a templomban voltam elsőáldozó és ebben a templomban keresztelték meg a fiaimat is!

Ez a MÁK Rt. nem az a MÁK! Szerencsére!

A Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaságról beszélek, akinek fontos volt, hogy a dolgozói lakjanak valahol, aki törődött azzal, hogy a dolgozói és családjuk tudjon pihenni, feltöltődni, kikapcsolódni, gyógyulni! Mindezt ingyen adták a munkásoknak és családjuknak!

És mindezt úgy tudták megtenni, hogy közben nyereségesen termeltek! És itt van a lényeg!

Mutasson nekem ma bárki, akár csak egy multicéget, amelyik óvodát, kórházat, strandot, gyógyszertárat épít a városnak, amiből él! Legalább egyet! Ja, nincs? Pedig ma is van profit, nem is kevés! Senki ne dőljön be ennek a szar "válság van" dumának! Csak éppen ma a gátlástalanságnak egy olyan fokára jutottunk, amikor a milliós fizetéssel semmit sem csináló, és semmihez sem értő, csupán nyüzsögni, fontoskodni tudó "menedzser" egy vállrándítással természetesnek veszi, hogy Te éhen halj!

Akkor viszont visszajutunk oda, hogy jobb volt a háború előtti világ? Ez nem kérdés! Volt tartás, volt becsület és volt tisztesség! És volt tudás!

Tessék pár kép a templomról. Nagyon érdekes templom a miénk, nem nagyon ismerek olyan templomokat, melyeknek ilyen aszimmetrikus tornyai lennének!






Nincsenek megjegyzések: