2018. február 3., szombat

Kitörés Budavárból, 70 éve történt

A cikk eredetileg megjelent: 2015. február 11-én

Az 1945-ben a budai Várban rekedt magyar és német katonák ostromgyűrűt áttörő kitörési kísérlete, a háború és az európai történelem egyik legtragikusabb és egyben leghősiesebb pillanata.

A közvélemény előtt ez kevésbé ismert fejezete történelmünknek, hisz az 1945 után berendezkedett kommunista történetírás partizán sztorikkal etette a közvéleményt, elhallgatva a vörös hordák ellen küzdők hősies tetteit. A legkevésbé tájékozott európai ember is tudta, hogy a szovjet hadsereg térségünkbe történő beözönlése semmi jóval nem kecsegtet. A háború itt már családjaink, nemzetünk és kultúránk megóvásáról szólt.

Annál is inkább így van ez, hisz mindenki tisztában volt azzal, hogy a Szövetségesek - 1943 januárjában - Casablancában, "FELTÉTEL NÉLKÜLI KAPITULÁCIÓBAN" határozták meg a háború befejezését. Ezen nyilatkozat, melynek szerzői Churchill és Roosevelt voltak, legalább egy évvel meghosszabbította a háborút. E deklarációhoz a szovjet is csatlakozott, Sztálin így fejezte ki háborújuk célját. „Ez a háború más, mint a többi, mert a győztes saját társadalmi rendjét fogja rákényszeríteni a vesztesekre.” Szóval, a román átállás – azaz, ne legyünk szégyellősek, árulás után, a szovjetek minden különösebb ellenállás nélkül nyomultak előre, 1944 karácsonyára elérve Budapestet. Budapest stratégiai ponttá vált, úgy a támadó, mint a védő sereg szempontjából, hisz eleste után, nyitva állt az út egész Berlinig.

A védők dolgát még nehezíti az is, hogy 1944 nyarán, tehát amikor a Honvédség még Erdélyben harcolt, a németekkel közösen, Horthy az angolokkal kezdett el egyezkedni egy esetleges kiugrás lehetőségéről. Mivel az angolok elég ridegen fogadták a magyarok ötleteit – ugye már Jaltában eldőlt, hogy térségünk szovjet befolyás alá kerül -, így ők nem voltak érdekeltek a magyarok kiugrási, azaz árulási törekvéseinek elősegítésében. A honvédség pedig egy emberként állt ellen a kiugrási törekvéseknek, vállalva a vörösök elleni további harcot. Ebben egyébként nem kevés szerepet játszott az a tény, hogy Magyarország, térségünkből talán elsőként, már ismerte a szovjet kommunizmus dicső világát, Kun (Kohn) Béla elvtárs és rémuralmának jóvoltából.

A kitörés körülményei

1945 februárjára a szovjet támadó sereg már elfoglalta Pestet és a budai oldal nagyobb részét. Egyedül a budai Vár és a Gellért-hegy egyes részei maradtak európai, azaz német és magyar kézen. A harcok házról házra, utcáról utcára folytak, s míg a németek – valami európai, lovagias eszménytől vezérelve – beleegyeztek Sztálingrád ostroma idején a civil lakosság evakuálásába, itt, sem német, sem angol kérésre, az orosz nem volt hajlandó ebbe belemenni. Megjegyezendő, hogy a civil lakosság, túl azon, hogy kénytelen volt elviselni az embertelen orosz támadásokat, minden erejével segítette, élelemmel és ruhával látta el Budapest német és magyar védőit. Kivételt képeznek egyes kommunista oroszbarát „magyarok”, akik partizáncsoportokba tömörülve próbálták szabotálni Budapest védőinek intézkedéseit. Ilyen partizán volt akkoriban Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság későbbi elnöke, vagy Apró Antal, az ’56-os forradalom véres megtorlásait vezető kommunista belügyes, Dobrev Klára nagyapja (gy.k. Dobrev Klára Gyurcsány Ferenc felesége). S ez csak egy pár név a későbbi kommunista „nagyágyúk” közül!

Az iszonyatos túlerő végzetes iramban közeledett céljához, 1945. február 11-én, a még megmaradt német és magyar csapatok a budai Királyi Vár területén gyülekeztek. Itt volt Vannay László, az egykori Rongyos Gárda alapítója. Vannay László a Trianoni békediktátum végrehajtásának megakadályozására a húszas években önkéntes csapatokat szervezett. Részt vett a Rongyos Gárda megszervezésében valamint 1938-ban a Felvidéki és a Kárpátaljai harcokban! Nyisztor Zoltán utász alezredes Voronyezs ostromtapasztalatai alapján rohamzászlóaljat szervezett. Alakulatának neve a Vannay légió volt. Tagjai: Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségének Veteránjai A Posta, Vízművek, Csatornaművek hungarista érzelmű dolgozói. Helyismeretük nélkülözhetetlennek bizonyult, amikor a harc kiterjedt a város alatti alagút és csatornarendszerre is. Saját elhárító alakulata volt, amit a régi veterán rongyos bajtárs, Gyulai Molnár Ferenc vezetett. Szekeres százados sikeres orosz nyelvű ellenpropagandát szervezett. A Vannay különítmény által védett szakaszokon hangszórók harsogták: Itt a Vannay különítmény harcol, foglyot nem ejtünk és nem hátrálunk! Az alakulat fiatal, lánglelkű önkéntesei többnyire az utolsó szálig elestek! A 70 éves Prónay Pál a Trianoni gyalázatot elutasító Lajta Bánság létrehozója, egykori Rongyos Gárda alapító, kinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Sopron magyar terület maradt, maga köré gyűjtötte sok vihart megélt ősz bajtársit. Az öldöklő harcokban parancsnokukkal együtt csaknem valamennyien elestek! Prónay egész életét a magyarság védelme töltötte ki! Nem tűrt megingást, a kishitű fellazítókkal még 70 évesen is párbajozott! Az egyház tagjai sem a most boldoggá avatott Sára nénikből álltak, aki szökött munkaszolgálatosokat (azaz műszaki feladatra behívott katonákat), főleg zsidókat rejtegetett! Kun Péter csuháján pisztolytáskával, övében kézigránátokkal közelharcban védte híveit, templomát! Kiemelendő még a műszaki egyetem hallgatóiból álló különítmény, többségük szintén hősi halált halt. (A műszaki egyetem később is bizonyítja a nemzet iránti elkötelezettségét, a hallgatók innen is indítják el az 1956-os forradalmat!) A védők összetétele, mint azt láthattuk, igen vegyes volt. Voltak nagy harci tapasztalatokkal rendelkező magyar és német alakulatok, SS hadosztály töredékek, nyilaskeresztes katonák és önkéntesek. Várták a felmentésükre érkező csapatokat, kitartottak a végsőkig! A védelem parancsnokai Pfeffer Wildenbruch és a magyar Hindy Iván tábornokok voltak.

A támadók háromöves gyűrűt vontak a budai Vár köré. A 30-40 km vastag gyűrűt, közel félmillió ember alkotta! A kép itt is igen vegyes volt. A támadó hadműveleteket Malinovszkíj és Tolbuhin marsallok irányították, páratlan kegyetlenséggel és saját alakulataik sokszor értelmetlen feláldozásával! Gyengébbek kedvéért ismételjük meg: közel félmillió orosz a Budai Vár körül. A Várban maradt harcosok száma, a kitörés idején, kb. negyvenezer, ebből nagyjából fele-fele arányban német és magyar katonák.

Felmentési kísérletek

Korunk liberális történészei és a hűség, becsület valamint hősiesség szavak iránt érzéketlen fogyasztók általában fejünkhöz vágják, hogy Hitler szándékosan véreztette ki Budapestet, valamint, azt, hogy nekünk is úgy kellett volna cselekednünk, mint a románoknak, vagyis támadjuk hátba német bajtársainkat és alkudozzunk az orosszal. Az ilyen gyenge jellemek, nem képesek megérteni fenti szavak igazi jelentését

Ennek is köszönhető, hogy a szándékos kivéreztetés, és a felmentési kísérletek hiányának legendája ennyire beivódott a köztudatba. Ez, persze nem igaz. Hitler már decemberben átirányítja a nyugati harccsoportjait Magyarországra, január és február tájékán rengeteg alakalommal kísérlik meg a Budára való bejutást. A 96. német gyaloghadosztály rohamcsónakokkal átkelt a Dunán. Az oroszok hátában létrehozott két hídfő kialakításában a magyar hungarista Pilisi Ney Károly harccsoportja, mely hungarista önkéntesekből állt, igen jelentős szerepet vállalt.

A Regiment Ney nevet viselő páncélgránátos dandár zászlóaljait a Wiking és a Totenkopf SS páncélos hadosztályokhoz osztották be. A támadó csapatok élén haladva kivívták a Gerecse, Bicske, Zsámbék körüli harcokban a norvég önkéntesekből álló Wiking hadosztály tiszteletét és a Harkovi harcokban kitüntetett Totenkopf páncélosok csodálatát! A Ney Károly hungarista különítménye megtett mindent ami az embertől megtehető! Nem rajtuk múlott a felmentés kudarca. Az üzemanyag utánpótlás elakadt Komárom körül, amerikai bombatalálatok érték az üzemanyagot szállító uszályokat. A visszavonulási parancs oka az volt, hogy a Leibstandard, Wiking és a Totenkopf páncélos-hadosztályok és a 2. magyar páncéloshadosztály, mely késként behatolt a szovjet bolsevik tengerbe, üzemanyag hiányában mozgásképtelen lett és bennrekedt a gyűrű vastag falában. A felmentési kísérlet miatt továbbá az oroszok a későbbi felmentési kísérleteket megelőzve tovább erősítették a gyűrűt Gárda hadosztályokkal, hogy a fölényük 3-12 szeres volt mindenütt! Így a felmentés elakadt, a Budavár területére szorult védősereg tartalékai végképp elfogytak!

A kitörés

Mint említettük, a Várban maradt katonák összlétszáma kb. negyvenezer. A Vár körül pedig háromszoros ostromgyűrűben, gyilkolásra készen, mintegy félmillió orosz katona. A felmentési kísérletek kudarcával, az utánpótlási vonalak is elakadtak, így február 11-én, 17 óra 50 perckor mikor már a lőszer is fogytán volt, a német parancsok, Karl Pfeffer Wildenbruch rádión a következő üzenetet küldte parancsnoksága felé: „Élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltényünk csőre töltve. Budapest védői választhatunk a kapituláció, vagy a harc nélküli lemészárlás közt. Az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel együtt offenzív módon új harci, és ellátási bázist keresek. Február 11-én a sötétedés beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor-Máriahalom térségében.” 19.45-kor Wildenbruch visszavonhatatlanul kiadta a parancsot a kitörésre. Az akció előkészítéseként egy német kommandó magyar segítséggel lefegyverezte a Széll Kálmán tér orosz őrségét. 23 900 német katona (ebből 9 600 sebesült) és 20 000 magyar (2000 sebesült), szinte nehézfegyverek, és páncélosok nélkül indult meg a jelre.

Egyes kutatók, és túlélők szerint több jel arra utal, hogy a kitörés főbb irányait, és az első hullám időpontját elárulták, mert az első méterek után minden addigit felülmúló szovjet tüzérségi pergőtűz fogadta a Bécsi kapu téren a kitörőket. Itt, és a Széll Kálmán téren óriási emberveszteségeket elszenvedve verekedték keresztül magukat, és a Budai hegyek irányába folytatták útjukat.

A Vannay különítmény az Ostrom utcában gyülekezik. Legnagyobb veszteségeket elszenvedett alakulat, de a legrugalmasabb és a leghatékonyabb. Már régen áttértek az orosz felszerelésre, mert abból volt utánpótlás. Létrákat hoznak magukkal a harckocsi árkok áthidalására. Alig 200-an vannak csupán. Az oroszok világító rakéták százait lövik az összevonási pontok fölé és gránátok ezreivel árasztják el a kitörési pontokat, útvonalakat. Ezrek esnek el az első órában!

Első hullámban a Vannay különítmény hungaristái és a 8. Florián Geyer SS lovashadosztály halad. Iszonyatos áldozatok árán teret nyertek a Szilágyi fasorig, ahol ismét elakadnak a II. gyűrű orosz erődrendszerében. Helmut Wolf a Feldherrhalle páncélosgránátos hadosztály alezredese parancsot ad, hogy a Vérmező-Kékgolyó utca felé kíséreljék meg az áttörést. Itt váratlanul siker koronázza a kitörést. Hajnalra a Budakeszi feletti magaslatokig jutnak, a Wolf csapat létszáma kb. 3500 fő.

A kitörés lendülete, energiája sokkolta az orosz csapatokat is. Különösen hatott, hogy nem áll le a kitörés az első hullám teljes lemészárlása után sem. A pánik helyenként elterjedt a gyűrű mélységében is. A kitörés útjába eső erődnek átalakított házak elfoglalásakor bajtársaik hullahegyein átjutó és kézigránátokkal utat nyitó behatolók elől gyakran a harmadik, negyedik emeletről az utcára vetették magukat az oroszok! Február 12-én reggel sűrű köd ereszkedett le a Budai hegyekre. Svábhegy, Remetehegy, Hármashatár - hegy körzetében 2-3 ezres csoportokban a kitörés eredményeként 15-20 ezer, a kitörésben résztvevő kijutott a Budapestet övező hegyekbe, erdőkbe. Sajnos közülük nem sokan érhették el a megmenekülést jelentő német vonalakat, az oroszok, a magyar áruló partizánok helyismeretének segítségével rendre lemészárolták őket. A felszíni kitöréssel párhuzamosan az Ördög-árok csatornájában Helmut Dörner SS ezredes vezetésével egy 500 fős rohamosztag indult el, hogy az orosz gyűrűt hátba támadva segítse annak feltörését. Kicsit később elindult az aknavetőket és lőszert cipelő rohamosztagosok második hulláma. Ezt követte a német és a magyar vezérkar. Hindyvel tartott felesége is. Az árok vize megduzzadt a sok bepréselődött embertől, egyre nehezebb lett az előrehaladás. Ursdau Lindena alezredes IX. SS hegyi hadtest vezérkari főnöke különítményeivel a mai Körszálló környékén bekapcsolódik a harcokba. Sérülten fogságba esik a harcok során. Az Ördög-árok kijáratát olyan mértékben tűz alatt tartották az oroszok, hogy képtelenség volt a felszínre jönni. A Hűvösvölgyi út alatti főcsatornából a Budakeszi útra, illetve az alatta lévő kisebb szelvényű csatornába kényszerültek és itt jöttek fel a Budakeszi úton.

A német parancsnoki törzset egy villában körbe kerítették lövegekkel és páncéltörőkkel felszerelt oroszok. Megadták magukat. A felszínen is egyre felülkerekedett az orosz túlerő. Kútvölgy közelében elesett Vannay és Prónay. Ezreket morzsolt fel az újabb és újabb orosz akadályokon való áthaladás. 1945. február 13-án még mindig szórványos, de igen heves harcok folytak a Budai hegyekben. Az összesen negyvenezer főnyi magyar és német katonából álló védőseregből, alig 200-an érték el a német vonalakat. Többségük, mintegy 80%-uk hősi halált halt, akadtak, akik hadifogolytáborba kerültek, s végül a szerencsésebbek civil ruhát öltve, elvegyültek a lakosság között.

A kiürült várba óvatosan kezdtek beszivárogni az oroszok. Utána elkezdődött a féktelen szabad-rablás. A vár kazamatáiban maradt sok ezer sebesült ügyét úgy oldották meg, hogy néhány benzines hordót legurítottak és kézigránátot dobtak utána! Sokszor vasutasokat, villamoskalauzokat mészároltak le tömegesen, mert egyenruhájukat pártszolgálatos uniformisnak nézték. A Várban berendezett hadikórház az oroszok érkezésekor tele volt mozgásképtelen sebesültekkel. Az oroszok egyszerűen lángszóróval égették őket halálra. A magyar nők számára megkezdődött a rémálom, szinte nem volt olyan nő, legyen az nyolc, vagy nyolcvan éves, akit ne erőszakoltak volna meg az oroszok. A magyar női lakosság mintegy 70% lett szifiliszes! Amit csak lehetett kiraboltak, felgyújtottak a vörös barmok, híres magánkönyvtárak lapjai végezték seggtörlőként, múzeumok felbecsülhetetlen kincsei kötöttek ki Szovjetunióban. A kommunisták által felszabadításnak nevezett megszállás borzalmairól majd egy külön bejegyzés fog szólni, itt most lehetetlen ezt kifejteni, meg nem is e poszt célja.

Az elhúzódó ostromot azzal magyarázták a felső vezetésnek, hogy nagy létszámú a védősereg. Ennek megfelelően sok hadifoglyot követeltek, így mindenkit összeszedtek, civilt, öreget, nyomorékot, csak a darabszámot nézték. Ennek a vörös hordának áll ma emlékműve a budapesti Szabadság-téren, miközben a kitörés hőseire emlékezőknek az üldöztetés, elhallgattatás, és a zaklatás jut osztályrészül. Akárcsak a kommunizmus idején!

T88 írása a tarsoly.lapunk.hu Erdélyi hírnapló nyomán

A dráma, mely agyonhallgatott volt a kommunizmus évtizedeiben mélyen beleivódott azok tudatába, akik tudtak róla és legfőképpen azokéba, akik átélték az ostromot és látták mindezt! Megrázó!

Bereményi Géza is írt egy dalt Széna tér címmel:

Nincsenek megjegyzések: